Na jó, Gépezet. Mindenesetre tényleg lerobbant. Az orosz jégkorong-válogatottra gondolok, amely ötödik lett a Szocsiban zajló téli olimpián. Hogy ez milyen eredmény? Mint mikor a magyar pólóválogatott végez az ötödik helyen egy olimpián. Rossz.
Az imént ért véget Finnország és Svédország elődöntője Szocsiban. Kedvelem a finneket, de azért jobban örültem volna, ha ezen a pénteken a házigazdák meccselnek a háromkoronásokkal. Nem csoda, amióta az eszemet tudom, azóta az orosz hokisoknak szurkolok – természetesen a magyarok állnak az első helyen –, de ne legyen egy szemernyi kétségünk sem afelől, hogy teljesen jogosan Finnország jutott a legjobb négy közé. A negyeddöntőben ugyan minden összeesküdött Oroszország ellen, ám az egész tornát elnézve azt érdemelték, amit kaptak: lebőgést.
Régóta követem már az orosz jégkorong-válogatott tevékenységét, kiváltképp azóta, hogy beleszerettem a Detroit Red Wings 91-esének játékába. Ezt a számot azóta is hordom magammal csapatról csapatra, még annak ellenére is, hogy én magam a kapuban űzöm ezt a fantasztikus sportágat Magyarország legalacsonyabb bajnokságaiban – messze vagyok az NHL-től, nem? Azonban az orosz csapat szinte évről-vére próbára teszi a kitartásomat. Nem először fordul elő, hogy egy-egy torna után csalódottan kell a legyintenem és azt mormognom: meg is érdemeltétek.
Vajon kire fogjam a kiesést?
Hogy miért? Nos azért, mert a szbornaja vezetőit ismét elragadta a hév és már sokadszor estek ugyanabba a hibába. Szerintem biztosra vették, hogy hazai jégen minimum egy érem kinéz nekik. Ha pedig lúd, akkor már legyen szép nagyra hízott, jöjjenek a sztárok, nem elég az érem – lehetőleg arany – megszerzése, hanem legyen All Star-hoki, sok gól, az kell a népnek.
Nem, a népnek egy olyan orosz hokicsapat kell, amely – ha úgy sikerül, szépen játszva – megnyeri a meccseit. A győzelem a fontos. Mert mi történik, ha nem gálaelőadással, de behúzza a meccseit a csapat? Talán mindenki lenyelte volna azt a keserű pirulát, legalább azzal lehetett volna „magyarázkodni”, hogy legalább egy olimpiai érem, urambocsá’ egy arany összejön az olimpián. Legalábbis – talán joggal – a legjobban csengő kerettől ezt várná az ember. A sikert nem kell megmagyarázni. A vereséget meg felesleges...
Zinetula Biljaletdinov mindenesetre megpróbálta, amely végül egy laza sárdobálásba torkollott és kikiáltotta bűnbaknak Alekszandr Ovecskint, aki valóban elég halovány produkciót tett le Szocsi jegére – több társával egyetemben. Ugyanakkor a derék tatár edző kissé talán elvetette a sulykot.
5 meccs: 1 gól, 1 assziszt - ez Ovecskin olimpiai mérlege
Persze, 2012-ben remek játékkal lett világbajnok a csapat az ő irányításával, de már a tavalyi vébén is látszott, hogy itt bizony gondok vannak, mert ugyanezt a szívtelen játékot produkálta a csapat, mint a mostani olimpián. Márpedig, ha háromból két évben kilátástalan a csapat játéka, az valamit jelent. És nem jót.
Elődje nem más volt, mint Vjacseszlav Bikov. Ő többnyire derék munkásemberekre építette a csapatát (persze milyen az orosz hoki, egy Ilja Kovalcsuk, vagy Jevgenyij Malkin, vagy épp egy Ovecskin minimum kéznél van), amelynek az eredménye két világbajnoki arany (2008 [Kanadában ráadásul!], 2009), egy ezüst (2010), egy bronz (2007, hazai környezetben) és egy negyedik hely (2011).
Persze őt sem kerülte el az olimpiai átok, a 2010-es olimpián a negyeddöntőben egy sima 7-3-al zúgott ki a szbornaja a későbbi győztes Kanada ellen. Ez és a vb-4. hely elegendő is volt ahhoz, hogy megköszönjék neki az addigiakat és Biljaletdinovot ültessék a helyére, aki egyből fel tudott mutatni egy vb-aranyat (melynek után játékosai magasztalták), majd két terített betlit.
Az összkép egy kicsit más, nem?
