Válogatott szünet van, ez mindig izgalmas a focicsapatok esetében, ilyenkor szokás edzőt cserélni, mint például Kispesten, és hasonlók. Most az imént épp azt olvastam az NSO-n, hogy lemondott a Szpari klubigazgatója és a szakmai tanácsadó.
„Köszönünk nekik mindent, amit a Nyíregyháza Spartacusért tettek, hogy a csapatot az élvonalba juttatták. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, elválnak útjaink. A következő napokban szeretnénk megerősíteni a keretet. Borisz Zsivanovics már a Szpari játékosa lett, és további öt-hat labdarúgó érkezhet a napokban próbajátékra. Szeretnénk olyan futballistákat igazolni, akik a hátralévő őszi mérkőzéseken azonnali erősítést jelenthetnek” - ezt mondta Révész Bálint, a tulajdonos.
Elolvasva mindezt, déjá vu-m támadt. Rögtön olyan csapatok „tiszavirág életű” ugrottak be, mint a Szolnok, az Eger, a Mezőkövesd, amelyek feljutottak ugyan az élvonalba, de a gyenge rajt után szinte egyből - nem jut jobb szó az eszembe - kapkodni kezdtek. Ennek általában menesztések, fel- és lemondások, játékoskeringő lett a vége. Pontosabban nem, ezek csak az előzmények, a vége kiesés lett.
Erre amolyan visszhangként jött a leköszönő Lucsánszky Tamás nb1.hu-nak adott nyilatkozata:
„Sok mindent másképpen látok, gondolok, és így segíteni alig tudok. Többet teszek azzal, ha hagyom, hogy az enyémtől eltérő elképzelések szabadon érvényesüljenek. Így tartom korrektnek, így vélem ésszerűnek! Meg kell jegyeznem, hogy a tulajdonos felajánlott egy olyan feladatot, amely jelenthetne kihívást, de ahhoz én nem éreztem kedvet. Révész Bálint egyébként gazdaságilag tökéletes hátteret biztosít az NB I-hez, minden feltétel adott. Én ehhez akartam objektív méréseken alapuló, komplett egészségügyi teammel, scout-rendszerrel és a nálunk fejlettebb futballkultúrákban elfogadott további lábakon álló, szakmailag komplett és stabil klubot építeni. Ez azonban sajnos háttérbe szorult.”
Elgondolkodtató. Hányszor, de hányszor láttuk már mindezt. Ebbe bele van foglalva mindaz, ami miatt a magyar focipályákon többnyire színtelen-szagtalan csapatok játékosai kergetik a labdát, a lelátón meg az emberek olyan labdarúgó nevével fémjelzett mezben ülnek, aki már rég eligazolt. Újat meg nem vett, me’ minek.
Nem hengerel a Nyíregyháza, ez tény. Viszont többszöri példa is mutatta, hogy ennek az útnak nem csak, hogy kiesés, de totális átalakulás lesz a vége. A kapkodva leigazolt játékosok többsége elköszön, azok az emberek, akik tevékeny részesei voltak a feljutásnak szintén elmentek már. A szurkolók pedig valamilyen szinten elidegenednek a csapattól, mert minden héten különbözött a kezdő a sok jövés-menés miatt, valamint az egész projekt egy koncepciótlan egyveleg lesz, mindez ráadásul előre látható a lelátóról nézve is. És ha közeleg a kiesés, Csábi József sem marad túl sokáig a helyén, az ő irányítása alatt érkező játékosok meg szép csendben bomlasztanak majd, amennyiben kevesebb játéklehetőséget kapnak.
És megint jön az „enbékettő”.
