Csütörtökön kezdődik a foci-vb – végre! Ami még ennél is jobb, hogy kapásból láthatjuk a brazilokat. Az meg már csak hab a tortán, hogy a horvátok is a pályán lesznek.

Igen, a horvátok. Robbie Baggio ’94-ben fölédurrantott tizenegyese óta menthetetlenül az olaszoknak szurkolok, mindegy milyen csapattal állnak ki. De szeretem annyira a focit meg a sportot, hogy ne csak egy csapatnak tudjak tiszta szívből szurkolni, sőt, igazából csak azokat nem nézem, akiket kifejezetten nem kedvelek ilyen-olyan okból – bár ez sem feltétlen igaz, Wayne Rooney miatt például simán követem a Manchester Unitedet.

Visszakanyarodva déli szomszédainkra: én nem csak szurkolok nekik. Lenyűgöznek. A focijuk legalábbis. Nem akarom hosszasan boncolgatni a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét, mert aki követi, látja a két szemével, akit meg nem érdekel, azt itt sem fogja lázba hozni a téma. Mindenesetre elgondolkodhatnának azon a honi döntnökök, hogy valami közreműködés szerűséget kezdeményezzenek a horvát szövetséggel.

Dolgozhatunk mi együtt a spanyolokkal, meg akár a németekkel is, az csak hasznunkra válik. De elleshetnénk a kulisszatitkokat azoktól is, akik „kicsiként” tudnak állandó szereplői lenni az elit labdarúgásnak. Például Horvátországtól.

A jelenlegi formájában 1990 óta létező horvát válogatott ugyanis ki tud állítani egy olyan csapatot, amelynek nagy része csupa olyan játékos, akik ugyan nem a világsztár kategóriába tartoznak, ellenben a közvélekedés szerint is megütik a „jó játékos” kategóriát. Tehát tényleg jók.

Ott van például Luka Modric, akit a Tottenham csak kínkeservesen engedett el anno. Ő Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal nemrég és nem a kispadról nézte végig a történéseket. Ivan Rakitic meg az Európa Ligában segítette végső sikerhez a Sevillát és már vinné a Barcelona. Vagy épp az a Darijo Srna, a csapatkapitány, akiért a legnagyobb klubok, Bayern Münchenek, Chelsea-k és hasonlók álltak/állnak sorban évek óta, de csak nem akarja otthagyni Donyecket.

De a többiek sem „kutyák”, Ivan Perisic, Vedran Corluka és Mario Mandzukic (aki tagja volt a triplázó Bayernnek) sem a nyeretlen kétévesek közé tartoznak. És akkor még ott van az utánpótlás is: most a világbajnokságra például öt 22 éves, vagy annál fiatalabb játékost vitt Horvátország. És az az Alen Halilovic maradt ki az utazó keretből, akit a nyáron visz a Barcelona. 17 évesen.

Ebből is látszik, az 1998-as vébén bronzérmes horvát válogatottnak van miből merítenie, ráadásul ami nekem különösen tetszik, hogy ezek a játékosok hazai csapatokban pallérozódnak, majd mikor eljön az ideje (náluk már nem ritka, hogy 18-19 évesen, vagy fiatalabban, mint Halilovic), akkor szintet váltanak. Mert azt kell. Azt azért látni lehet, hogy az aktuális horvát bajnoktól a maximum elvárás a nemzetközi kupaporondokon az, hogy kellemetlen ellenfél legyen. Azaz van következő szint a játékosoknak.

Ha kicsit, de tényleg csak egy kicsit elmerülünk a számokban, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon 527 ezer 326 játékosból (ebből bő 127 ezer igazolt) nem vagyunk képesek kiállítani egy olyan csapatot, amelyik eséllyel pályázna arra, hogy kijusson valami világeseményre. Ennek már 28 éve.

Közben Horvátországban 362 ezer 514 focistából (közel 110 ezer igazolt) rendelkeznek olyan labdarúgással, hogy ciki ha nincsenek ott az aktuális világeseményen. Ez az ötödik vébé, amin Horvátország elindulhat, ebből négyre ki is jutott, egy bronz már ugye össze is jött és ne legyünk meglepve, ha Brazíliában is okoznak majd meglepetést a szomszédok, akár már a nyitómeccsen, a házigazda ellen. (Eb-re egyszer nem sikerült kijutni, a többire igen, kétszer negyeddöntőig ment a csapat.)

Szakemberek, sportközgazdászok, újságírók bevonásával biztosan hosszasan lehetne elmélkedni arról, mi a különbség a horvát és a magyar labdarúgás között. Mert külső szemlélőként annyira nem tűnnek ott jobbnak a körülmények, a végtermék mégiscsak sokkalta jobb. Lehet csak a legalapabb összetevő, a belefektetett munka a különbség.

Vagy itt is beigazolódik az, ami oly sokszor: a kevesebb néha több.

(Megjegyzés: talán az is hűen tükrözi a magyar labdarúgás helyzetét, hogy amikor közeleg egy Eb vagy vb, arra a kérdésre, Te kinek szurkolsz?, többnyire olyan válaszok érkeznek, hogy: spanyolok, olaszok, brazilok etc. 28 évesen még nem láttam jó focit itthon. Utoljára akkor jártunk vb-n (meg úgy en bloc világeseményen), mikor újszülött voltam, azóta az U20-as bronz az egyetlen, amitől büszkén dagadhat széles magyar keblem. Akár ez is megérne egy bejegyzést, de inkább nem állok neki keseregni.)